Mészkőbánya

A mésztufa vagy travertinó a hideg, nagy szénsavtartalmú ásványvizekből csapódott ki.

A nagy hozamú szénsavas ásványvizek a Borszéki-medence talapzatát képező dolomit és mészkőrétegekből oldják ki a nagymennyiségű kalcium-karbonátot. A vizek a mélyből feltörve a kalcium-karbonátot feloldják, majd a levegőn elveszítik szénsavtartalmuk egy részét, ezért a mész mészkőkristályként kiválik a vízből. A mész kicsapódik, és épít, gátakat képez, de képes magát a forrást is megfojtani, eltorlaszolva annak kifolyását.

Színe fehér, barnás-szürkés, finoman szemcsés. Helyenként üreges, porózus, jól vágható, faragható-fűrészelhető.

Ez a lerakódási folyamat ma is megfigyelhető az első bánya területén (Marmura) levő Bibirók borvízkút esetében, amely pár év alatt egy kis dombocskát képezett a kicsapódó és lerakódó kalcium-karbonátból. A bányászok ezt a kutat használták, illetve a Tündérkertben levő, ma az Emese nevet viselő borvízkutat. Hasonló lerakódás figyelhető meg a Kossuth-kút vizét levezető árok esetében, amely néhány év alatt teljesen feltöltődött, és a víz már kifolyik a sétányra.

1819-be kezdték kitermelni a borszéki travertinót. Borszéken a lakosság ezt a követ a házépítés alapozásához használta, de a közeli temető síremlékeinek nagy része is ebből készült.

1882-1887 között a Borszék-Maroshévíz közötti országút építéséhez, illetve völgyhidak falazására is felhasználták. 1904-ben Ditró és Szárhegy birtokossága volt a bánya tulajdonosa. 1935-1940, majd 1946-48 között Temeloiu görög vállalkozóé lett. 40 főt foglalkoztatott ebben az időben, akik viszonylag kezdetleges eszközökkel fejtették és munkálták meg a követ. A robbantáshoz szükséges lyukakat kézzel ütötték „spicc” (hegyes vésőszerszám) segítségével. Kézi héberrel emel-ték a kőtömböket, és ökrökkel vontatták, illetve csillékkel szállították. 1948 után ez is az állam tulajdonába került. Elkezdték a gépesítést. Kezdetben a helyiipar hasznosította, majd a megyei érdekeltségű vállalathoz tartozott, míg végül a bukaresti Marmura travertinó-kitermelő cég tulajdona lett.

Az 1960-as években utat készítettek a kőbányához a jelenlegi Temető utca meghosszabbításában. Teherautók szállították Maroshévízre, ahol átrakták vasúti vagonokba, és úgy szállították Bukarestbe vagy az ország bármelyik részébe. Volt egy rövid időszak az 1950-es évek közepén, amikor a keskenyvágányú iparvasutat is használták travertinó-szállításra.

Néhány évig működött három bánya. Amúgy már 1983-ban létezett egy törvény, amely hidrogeológiai védelmet biztosított az egész fürdőtelepnek, az ásványvizek érdekében. Ez az intézkedés fontos volt, mert jónéhány borvízforrásunk eltűnt az évek során (az Arany János-kút, a Pásztor-kút, a József főhercegkút, az Ős-forrás.  2004 márciusában mindegyiket bezárták.

A travertinó könnyen faragható, ezért kiváló épületburkoló díszkő. Ezzel az anyaggal burkolták a bukaresti metróállomásokat, a Sajtóházat (a régi Scânteia ház), valamint a Nemzeti Színházat, a Külügyminisztériumot, az Északi pályaudvart és a Köztársasági Palotát. Csíkszeredán borszéki anyaggal borították a „Fehér házat” és a „tapsteret”. A kiváló minőségű borszéki travertinó Dániában, Franciaországban és Hollandiában is nagyon keresett ipari termék volt. Sok díszítő jellegű köztéri szobor is készült a borszéki travertinóból.

A néhány éve még munkagépek zajától hangos Kerekszék és a Nagy-Borpatak völgye elcsendesedett.

Rekultiváció ugyan nem történt, de a természet lassan visszahódítja azt, ami az övé volt, és újra szép, hangulatos táj várja a felüdülésre vágyó turistákat.

.